Megdöbbentő érvek a balesetbiztosítás mellet

A balesetbiztosításról is nagy általánosságban elmondható, hogy nem tulajdonítunk neki túlzottan nagy jelentőséget a hétköznapjaink során. Ez az állítás legfőképp olyan tárgyakra igaz, amelyet ösztönösen nem vennénk magunkhoz, ellenben valamilyen belső hang hatására, magunknál tartunk, hogy elkerüljünk egy közelgő szerencsétlenséget.

Ide tartozik egy tömegközlekedéshez elengedhetetlenül szükséges érvényes vonaljegy, avagy bérlet, illetve bizonyos sportok mellé a bukósisak is. Mindkét tárgy közös tulajdonsága, hogy egészen addig a pontig nem okoz problémát a hiányuk, ameddig valamilyen baj nem ér bennünket. Megosztunk néhány tippet, milyen érvekre érdemes támaszkodnunk, amikor megkötjük az első balesetbiztosításunkat.

1. Peches ember ne menjen a jégre, kivéve ha már van balesetbiztosítása

Érezted már valaha, hogy ami megtörténhet a filmekben az veled meg is fog? Ehhez nem kell vad életmód; elég egy péntek 13-a, vagy egy fekete macska, netalán átsétálás a létra alatt és máris komoly következményekkel járhat. A rendszeres sportolást nem is említve. Egyértelmű volt, hogy jobb félni, vagy inkább felkészülni, mint megijedni.

korcsolya

2. A balesetbiztosítás mindenki számára elérhető

Nem kell kiváltságosnak lenni, sem órákig sorokban állni, hogy végre biztosíthassa magát az ember a XXI. században. A legtöbb biztosítási csomagnál nincs szükség még előzetes orvosi nyilatkozatra sem, hogy a védelem létrejöhessen.

3. Napi száz forinttal már be vagy biztosítva

Fiatal éveinkből sokan tudjuk, milyen is az a bizonyos hó vége. Ilyenkor tényleg minden forint számít és hajlamosak vagyunk amerikai sorozatokba illő módon a kanapé legrejtélyesebb zugaiba is belesni, hátha akadt ott valami titkos megtakarítás. A mai biztosítási piacon elérhető balesetbiztosítási áraktól garantáltan, nem kell koplalásra ösztönözd magad.  A legátfogóbb megoldások évi néhánytízezer forintért nyújtanak védelmet. Nem havonta, évente! Gyakorlatban mit is jelent ez? Kevesebb, mint napi egy rágó árért biztosítottad magad.

megtakarítás

4. Kész vagy, mire lefő a kávé

A sztereotípiák szerencsére kihalófélben vannak a biztosítási szektort tekintve, már nem az a régi fekete-fehér film, ahol az ügynökök jóvágású James Bond alteregókként nagy aktatáskával érkeznek meg lakásunkba egy forró fekete kávé elfogyasztásához. Manapság kevés egyszerűbb dolog van annál, mint balesetbiztosítást kötni.

Összességében mindenkinek csak javasolni tudjuk, hogy fordítson több figyelmet az öngondoskodásra. A csapból is ez folyik, de tényleg igaz, nem lehet elég korán kezdeni.

Köszönöm, hogy elolvastad a cikket, ha felmerül bármilyen kérdésed, ne tartsd magadban, készségesen állunk rendelkezésre.